457493765_8137073459743460_828478165419603307_n-2

Részletes Szabályzat a Versenyzők és Járművek Számára

Last Rebels Race & Beach Fest 2025

Célunk:
A Last Rebels Race & Beach Fest esemény célja, hogy minden résztvevő és néző számára biztonságos, szabályozott körülmények között biztosítsuk a versenyzés élményét. A korábbi évek sikeres futamai során bebizonyítottuk, hogy a biztonságot előtérbe helyezve is elérhető a maximális szórakozás. Ezekre az eredményekre építve továbbra is szigorú szabályokat alkalmazunk minden járműre és versenyzőre vonatkozóan.


Általános Szabályok

Részvételi jogosultság:
Csak az előzetesen regisztrált résztvevők vehetnek részt a versenyeken. A járművek és a versenyzők kizárólag akkor indulhatnak, ha teljes mértékben megfelelnek az alábbi előírásoknak.

Kötelező biztonsági ellenőrzés:
A verseny előtt minden jármű és versenyző biztonsági ellenőrzésen esik át, amelyet a hivatalos technikai csapat végez. Az ellenőrzés elmulasztása kizárást eredményez.

Személyes felelősségvállalás:
Minden résztvevőnek alá kell írnia egy nyilatkozatot, amelyben vállalja, hogy betartja a szabályokat, és felelősséget vállal saját magáért és járművéért.


Járművek Szabályai

Elfogadott járműtípusok:

Technikai követelmények:

A járművek megjelenése, fő alkatrészei és teljesítményük nem lehet 1965-nél újabb, kivéve a Modify kategóriát.

Kategóriák a nevezések alapján 

  • Sor 2,4,6
  • Sor 8 és Falathead V8
  • 1965 előtt gyártott V8
  • 1965 után gyártott motor 1965 előtti karosszéria

A motor, a hajtáslánc, a karosszéria és a kerekek az eredeti érára kell, hogy emlékeztessenek.

Biztonsági és műszaki követelmények:

    • Motortér:
      • Tisztának kell lennie, szivárgásmentes üzemanyag- és olajvezetékekkel.
      • Rögzített alkatrészek; laza tárgyak nem lehetnek a motortérben.
    • Jármű külseje:
      • Látható versenyszám kötelező.
      • Karosszériapanelek, motorháztető és csomagtartó megfelelő rögzítése.
      • Gáz- és üzemanyagtartályok rögzítve zárral ellátva.
      • Gumiabroncsok jó állapotban.
      • Kormányrudazat és kerekek biztosítva, keret repedésmentes.

Motorosok

Kötelező védőfelszerelés:

  • Sisak: Modern, de régi stílusú sisakok elfogadottak.
  • Védőszemüveg vagy arcvédő.
  • Hátvédő: Ajánlott minden motoros számára.
  • Kesztyű: Kötelező. Biztosítja a kéz védelmét.
  • Lábbeli: Szilárd talpú cipő vagy csizma.
  • Ruházat: Hosszú nadrág vagy farmer, kabát vagy mez, korszerű anyagból.

Autósok

  • Sisak: Roadster esetén kötelező! Modern, de régi stílusú sisakok elfogadottak.
  • Védőszemüveg vagy arcvédő. Roadster esetén kötelező! 
  • Ruházat: Hosszú nadrág vagy farmer, kabát vagy mez, korszerű anyagból.

Alkohol és kábítószer:

Verseny előtt és közben a résztvevők nem lehetnek alkohol, kábítószer vagy bódító hatású gyógyszerek befolyása alatt.


Kizárásra okot adó magatartás

  • A versenyző, szerelő vagy segítő alkoholos vagy kábítószer hatása alatt áll.
  • Az rendezvény hivatalos irányelveinek megsértése.
  • Meggondolatlan vagy felelőtlen vezetés.
  • A versenybírók utasításainak figyelmen kívül hagyása.
  • A gépátvétel során a verseny bírok döntése alapján amennyiben a jármű nem felel meg a feltételeknek.

Szabályzat elfogadása

A gépátvétel során a versenyzők aláírásukkal igazolják, hogy a verseny szabályait megismerték és azt magukra nézve kötelezőnek tartják.


Köszönjük a szabályok betartását!
Last Rebels Race & Beach Fest 2025

Comments are closed.